Matthew Lloyd

Nálunk egyik nap sem volt átlagos, de ettől volt izgalmas az élet. Sose untam a mi hétköznapjainkat. Már reggel arra ébredtem, hogy épp az öcsémet ölelem hátulról. Megint egy ágyban aludtunk, mert az este jól kifárasztottuk egymást. Mindig is korán kelő voltam, ezért még csak én voltam ébren, de ezen változtatni akartam. Domi felé másztam és közel hajoltam az arcához és egy puha csókot nyomtam az ajkaira, aminek a hatására ő kinyitotta a szemét.
- Jó reggelt öcsi. Ugye nem fáj nagyon a hátsód? Próbáltam óvatos lenni. - mosolyogtam rá és ő ezt viszonozta is. Megrázta a fejét, ezzel jelezve, hogy minden oké. Kapott tőlem mégy egy puszit az arcára és utána elindultam készülődni, mert iskolába kellett mennem.

Az iskola volt az egyetlen átlagos dolog az életemben. Nem igazán történt ott semmi. Sok barátom volt, kedveltek a tanárok és még a jegyeim is jók voltak. Azonban sok ellenségem is volt. A családunkat sokan nem kedvelték és voltak olyan diákok, akik már gyanítottak valamit. Az ilyenek sok problémát okoztak nekünk. Későn indultam el haza, mert foci edzésem volt. Téli nap volt, szóval kint már olyankor sötétség borította az utcákat. A suli hátsó részén mentem ki, mert arra fele rövidebb volt az út a lakásig. Azonban nem egyedül voltam ott. A kukáknál állt egy másik srác is, akit ismertem. Az apám megölte az ő anyját, majd megettük.
- Melyik kattant Lloyd-hoz van szerencsém? Az idegbeteg vagy a személyiségzavaros idiótához? - kérdezte gúnyosan. Ettől egyből felment bennem a pumpa. Nem bírtam, ha valaki a tesómat bántotta, még ha szavakkal is. Volt egy egész nagy, vastag bot a földön. Felkaptam és sietős léptekkel mentem oda a fiúhoz, majd arcon vágtam. A fegyverem eltört, az áldozat meg a földre esett. Egy vérző seb keletkezett az arcán és elkezdett hátra fele kúszni. Máskor hagytam volna ennyiben, de már nem én irányítottam, hanem a düh. Utánamentem és ráültem majd elkezdtem az arcát püfölni az öklömmel. Próbált védekezni, de nem hagytam. Mindkét kezemmel ütöttem, ahogy csak tudtam. Amikor már nem mozdult az az idióta, felálltam és lihegve néztem körbe. A kezem, a ruhám és még az arcom is véres lett. Ki kellett találnom valamit, hogy ne bukjak le. Kinyitottam az egyik kukát és nehezen beleraktam a halott fiút. Volt kereke, szóval elkezdtem tolni magam előtt.

A kukával megálltam az ajtónk előtt és bekopogtam. Apám nyitott ajtót és egyből levágta, hogy mi a helyzet.
- Menj a feldolgozóba! - szó nélkül engedelmeskedtem neki. Bent megálltam a fém asztal mellett, majd apu is bejött, kezében az áldozatommal.
- Vedd le a véres ruhadarabokat. Ki kell szednem belőlük a foltot. - mondta miközben a test nagyot koppant az asztalon. Még mindig nem szólaltam meg, csak kibújtam a cipőmből és levettem a nadrágom meg a pólóm, majd átnyújtottam neki. Lerakta és leguggolt hozzám. Sokkal magasabb volt, mint én és így majdnem egyforma magasak voltunk, egy picit én magasabb voltam így.
- Matt, ezzel nincs semmi probléma. A családunk ezt csinálja. Biztos megérdemelte ez a kölyök. Viszont legközelebb előtte fel kell készülni, hogy nehogy hagyj valamilyen nyomot a hatóságnak. - rám mosolygott és közben letörölte az arcomról meg a kezemről a vért. Én csak bólintottam.
- Ma... maradhatok? - mindketten a leendőbeli vacsoránkra néztünk.
- Persze, hamarosan át kell venned a helyem. - leültem egy székre és figyeltem, ahogy elkészíti az ételt. Eszembe jutott az első alkalom, amikor láttuk, hogy hogyan is készül az ami az asztalunkra kerül. Nagyon kicsik voltunk még és Dommiel arca teljesen elsápadt és nagyon rosszul festett. Amikor először vágott bele én gyorsan eltakartam a testvérem szemét. Láttam rajta, hogy még nem készült fel erre.

- Szólj az öcsédnek, hogy jöhet enni. - apánk zavarta meg a visszaemlékezésem.
- Én most nem vagyok éhes, de szólok neki. - ismét előtört bennem az a furcsa érzés, ami a suli mögött is azon az estén. A kezemet ökölbe szorítottam és úgy sétáltam végig a folyosón. Pont akkor jött ki az ajtón Domi, amikor én odaértem.
- Szia Matt, kész a vacsora? - annyira aranyos volt. Nagyon szerettem őt, de ezen az estén egy kicsit durva voltam, de ezt sem én akartam. A mellkasára nyomtam a tenyerem és visszatoltam a szobába, utána pedig becsuktam az ajtót.
- Mi nem eszünk. -  rálöktem az ágyára és elkezdtem lecibálni róla a ruhát. Az ajkaim közben az övét támadták, de nem úgy mint reggel, már sokkal vadabb voltam. Nem figyeltem arra, hogy óvatos legyek.